A hatályos Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt megelőző 1967. évi II. törvény a munkavállaló oldalán két fajta individuális felelősséget különböztetett meg; a fegyelmi felelősséget és az anyagi felelősséget. A hatályos Mt. 1992. július 1-jei hatályba lépésétől a fegyelmi felelősség jogintézménye megszűnt, így a munkavállaló érdekkörében felmerülő két felelősségi forma helyett csak az anyagi felelősség maradt, így indokolttá vált a pontosabb megnevezése, vagyis a „kártérítési felelősség” alkalmazása. Ez a felelősségi forma továbbra is felöleli a leltárhiányért fennálló kártérítési felelősséget, és új elemként iktatta be a munkajogi rendszerbe az új Munka tv. a „megőrzési felelősség” önállóan nevesített kárfelelősségi alakzatát. Bár a hatályos Mt. is tartalmaz rendelkezéseket a megőrzési felelősséget illetően, de nem egységes szerkezetben, hanem két helyen fordul elő erre vonatkozó szabályozás, mégpedig a munkavállaló kártérítési felelőssége tárgyában a részére megőrzésre átadott dolgokban keletkezett kárral összefüggésben, továbbá a több munkavállaló által együttesen okozott kárt érintően.
A munkavállaló kártérítési felelőssége
Az új Munka tv. már korábban tárgyalt eszközrendszerénél rámutattunk, hogy a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) háttérjogszabályként funkcionál az új Munka tv. alkalmazásánál. A kártérítési joganyag tárgyalásakor előre kell bocsátani, hogy az új Munka tv. expressis verbis fixálja le, hogy mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói kárfelelősségét illetően a Ptk. megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni. A munkavállalói kárfelelősség körében, utaló rendelkezéssel a 179. § (5) bekezdés rendelkezik arról, hogy a kár megtérítésére a 177. §-ban foglalt rendelkezést kell alkalmazni, amely egyebekben, tehát a törvényben nem szabályozott kérdésekben, a Ptk. XXXI. fejezetének szabályait rendeli alkalmazni.
A gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértéke – fő szabályként – legfeljebb a munkavállaló négy havi távolléti díjának megfelelő összeghatárig terjedhet. A kollektív szerződés a munkavállaló javára kedvezőbb feltételeket is megállapíthat, azonban azt az ezzel kapcsolatos megszorító rendelkezést tartalmazza az új Munka tv., hogy a kollektív szerződés gondatlan károkozás esetén, legfeljebb nyolc havi távolléti díjnak megfelelő mértékéig emelheti fel a kártérítés mértékét. A jogalkotó nyilvánvalóan abból indult ki az új kárfelelősségi mérték meghatározásánál, hogy az 1979. évi 29. törvényerejű rendelettel megállapított és ez év június 30-ig hatályban lévő, egy havi átlagkereset 50%-áig terjedő kártérítési mérték már idejét múlt, hiszen ma már jóval értékesebb munkaeszközökkel folyik a termelés, mint 1979-ben, tehát az esetleges káresemény is jóval nagyobb lehet.
Lényeges változást jelent a hatályos Mt.-hez képest, a kártérítés mértékén túl, hogy míg a hatályos Mt. az „átlagkereset” fogalmával határozza meg a kártérítés mértékét, addig az új Munka tv. a „távolléti díjjal”.
A távolléti díj a következő komponensekből tevődik össze:
– az esedékessége időpontjában érvényes alapbérből,
– az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybérből és
– a bérpótlékból, pl. nyelvtudási pótlékból.
A távolléti díj kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni azt a munkabért, amelyre a munkavállaló a távollét tartamára munkavégzés hiányában is jogosult. [új Munka tv. 148. (1), (2) bekezdés] A távolléti díj kiszámításakor, ha az irányadó időszakban munkabér-kifizetés nem történt, az alapbért kell figyelembe venni. Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot kell figyelembe venni, míg a teljes naptári hónap hiányában az alapbért vagy a havi átalányt kell figyelembe venni.[új Munka tv. 152. §]
A munkavállalói kárfelelősség akkor áll fenn az új Munka tv. 197. § (1) bekezdés értelmében, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt, amely úgy következett be, hogy nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Azonban csak a gondatlanságnak az úgynevezett enyhébb formájával okozott kárért áll fenn ez a kártérítési felelősség. Az új Munka tv. nem csak a szándékosan, hanem a gondatlanság másik alakzatával, a súlyos gondatlansággal okozott kárért is a teljes kárért fennálló anyagi felelősséget állapítja meg. De ettől a szabálytól a munkavállaló javára enyhébb szabály megállapítására nem csak a kollektív szerződést hatalmazza fel az új Munka tv., hanem a 190. §-ában a bíróságnak is biztosít méltányossági jogkört, kimondva, hogy a bíróság a munkavállalót rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a kártérítés alól részben mentesítheti. Ennek során különösen a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a kártérítés teljesítésének következményeit értékeli. A bíróság tehát mérlegelési jogkörében eljárva számba veszi a megvalósított káresemény körülményeit, a munkavállaló vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a teljesítés jogkövetkezményeit, tehát azt, hogy a kár megtérítés milyen anyagi megterhelést jelent a munkavállaló számára.
A polgári jogrendszerekben, tehát a polgári jogban, vagy a munkajogban ismeretlen a szándékosság és a gondatlanság definíciója és ezen belül a gondatlanság és a szándékosság további megvalósulási formáinak részleteibe menő alkalmazása. A bírói gyakorlat esetenként határozza meg ezen gondatlansági alakzatok fennállását. Ilyen körülményt alapoz meg pl. a hatályos Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján történő munkáltatói rendkívüli felmondás, ahol vizsgálni kell a törvényben előírt a munkavállalói súlyos gondatlanságot. A szándékosság és a gondatlanság alakzatait a büntetőjog alkalmazza, és tekintettel arra, hogy az új Munka tv. az azonnali hatályú munkaviszony megszüntetésnél és a munkavállalói kártérítés szabályainál is foglalkozik a vétkességnek a „súlyos gondatlanság” fokozatával, ezért nélkülözhetetlen ennek a vétkességi alakzatnak a meghatározása. Súlyos gondatlanságról akkor beszélhetünk, ha előre látja a munkavállaló a magatartásának káros következményét, de könnyelműen bízik annak elmaradásában. Az enyhe gondatlanság, vagy hanyagság pedig akkor áll fenn, ha a munkavállaló magatartása káros következményét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztja. A munkáltatónak tehát pontosan el kell tudnia határolni a súlyos gondatlan és az enyhe gondatlan magatartást, ahhoz, hogy korrekt döntést hozzon a kártérítés mértékének meghatározásánál. Mindehhez azonban tisztában kell lennie a szándékos magatartás két klasszikus megvalósítási formájával is. A szándékosságnak is két megjelenési alakzata ismert, mégpedig az egyenes szándék, és az eshetőleges szándék. Egyenes szándékkal akkor valósítja meg a cselekményét a munkavállaló, ha a magatartása következményét előre látja és annak bekövetkeztét kívánja is. Az eshetőleges szándék pedig akkor forog fenn, ha szintén előre látja a munkavállaló a magatartása káros következményét, de abba belenyugszik, tehát semmit nem tesz meg a káros eredmény bekövetkezésének elhárítása, vagy megelőzése érdekében.
A vétkességet akként definiálja az új Munka tv. hogy akkor köteles megtéríteni a munkavállaló az okozott kárt, ha az a munkaviszonyból eredő kötelezettségszegésből ered és nem úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható.
A káresemény bekövetkezésének körülményeit azért is pontosan kell tisztázni a kárfelelősség megállapítása előtt, mert kizárólag a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett kárért lehet anyagilag felelőssé tenni a munkavállalót. A megvalósítási magatartás oldaláról pedig azt kell vizsgálni, hogy úgy járt-e el a munkavállaló, ahogyan az, az adott helyzetben általában elvárható, tehát a vonatkozó jogszabályok, pl. a munkavédelmi szabályok, a kollektív szerződés, a szakmai szabályok és szokások, a munkahelyi vezető utasítása és a munkaszerződésnek megfelelően járt-e el. A kárfelelősség csak akkor állapítható meg, ha ezen szabályokat nem tartotta be a munkavállaló, tehát nem úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható. Ha minden szabályt maradéktalanul betartott a munkavállaló és mégis bekövetkezett a káresemény, kárfelelősség nincs, mert a vétkesség legenyhébb formája, a hanyagság sem valósult meg, tehát az, az eset, amikor nem látta előre a munkavállaló a magatartása káros következményét, mert a tőle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztotta. Kifejezetten rendelkezik erről az új Munka tv. a 179. § (4) bekezdésében, kimondva, hogy nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előrelátható, vagy amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
Az új Munka tv. mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató kártérítési felelőssége tárgyában előírja, hogy a kár megtérítésére egyebekben a Ptk. XXXI. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. A Ptk. e fejezetének első §-át képező 355. § az (1) bekezdésében kimondja, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyre állítani és ha ez nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, akkor köteles a károkozó az okozott kárt megtéríteni. A Ptk. szabálya szerint tehát elsődlegesen a reparációs, helyreállítási kötelezettség terheli a kárt okozó munkavállalót, és ha erre nincs lehetőség, vagy a munkáltató azt alapos okból nem kívánja, akkor nyílik lehetőség a munkavállaló kártérítésre való kötelezésére. A Ptk. előírása szerint a kár természetben való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy a reparáció egyébként a rendelkezésére álló munkaeszközökkel, és szaktudásával megoldható.
Ennek a szabálynak a munkajogba való beépítésével rugalmas megoldást kínál a munkavállalói kártérítést illetően, mert a termelésben okozott kár elsődlegesen a munkavállaló munkájával a természetben reparálható, így a kár helyreállítása közvetlen direkt anyagi megterhelést nem jelent a munkavállaló számra.
Hasonlóan a hatályos Mt. szabályaival, a megőrzési, a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket a munkavállaló állandóan őrizetében tart, vagy kizárólagosan használ, illetve kezel, teljes kártérítési kötelezettséggel tartozik. Az ilyen kárfelelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan tehát „vis maior” esemény eredményezte.
A több munkavállaló együttes felelősségét a hatályos Mt. nem szabályozza, csak a leltárhiányért fennálló anyagi felelősség körében. Az új Munka tv. 178. §-ában ezen speciális felelősségi alakzatra vonatkozó önálló rendelkezéseket tartalmaz. A fő szabályként a több munkavállaló által okozott kárt, a kárt okozók vétkessége arányában kell megtéríteni. Ha ez nem állapítható meg, a közrehatásuk arányában, ha pedig sem a vétkesség, sem a közrehatás aránya nem állapítható meg, a kárfelelősséget a munkavállalók egyenlő arányban viselik.
A megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiányért a munkavállalókat a munkabérük arányában terheli felelősség. Ha többen szándékosan okozták a kárt, egyetemleges kötelezettségnek van helye. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató bármely munkavállaló, vagy munkavállalóktól követelheti a kár megtérítését és e munkavállaló, vagy munkavállalók a polgári jog szabályai szerint polgári peres eljárásban téríttethetik meg a többi munkavállalótól a reájuk eső részt.
dr. Mareczky Ferenc