CÍMKEFELHÕ - köztisztviselők
2010-09-01
Szeptember 1-jével hatályba lépett a közszféra 2 milliós bérplafonjáról szóló szabályozás, de a csökkentés már csak néhány vezetőt érint. >>>
2010-09-15
A nyár folyamán az Országgyűlés rohamtempóban fogadott el olyan jogszabályokat, amelyek jelentősen érintették a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket. Az új szabályozást több ponton komoly kritikával illette a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Az MKKSZ az Alkotmánybírósághoz fordult a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény egyes rendelkezései miatt, álláspontjuk szerint ugyanis az indoklás nélküli felmentés rendkívül bizonytalan helyzetbe hozza a köztisztviselői kart. A szakszervezet bírálja a közszférában dolgozók kétmillió forint feletti végkielégítéseit sújtó 98%-os szuperadót is. Összefoglaló a témában rendezett konferenciánkról. >>>
2010-10-30
Több mint 1450-en jelentkeztek a kormány által ősszel meghirdetett Magyar Közigazgatási Ösztöndíj-programra, amelyben összesen 300 fiatal vehet részt. A jelentkezők mintegy ötöde azt mondja, szívesen dolgozna a jövő év elején felálló új területi kormányhivatalokban. A pályázók közül szakmai bizottság választja ki azokat, akik öt-öt hónapos szakmai gyakorlatot szerezhetnek előbb egy külföldi uniós tagállamban, aztán Magyarországon. >>>
2010-11-04
A központi közigazgatáson kívül, a teljes közszférában is egyszerűsítik az átszervezéseket és a létszámcsökkentéseket a köztisztviselői és a közalkalmazotti törvény tervezett módosításával. >>>
2010-11-16
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megalapozza a kormány közigazgatási reform-programját. >>>
2010-11-19
Felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés, 2011. január 1-jétől ugyanis naptári napokban, és nem munkanapokban kell megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket. >>>
2010-11-19
Felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés, 2011. január 1-jétől ugyanis naptári napokban, és nem munkanapokban kell megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket. >>>
2010-12-07
A közszolgálati jogviszonyból származó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez adatokra van szükség, ezért a közigazgatási szerv a köztisztviselőről a Ktv. mellékletében meghatározott adatkörre kiterjedő nyilvántartást vezet (közszolgálati alapnyilvántartás). >>>
2011-01-31
A területi közigazgatás átalakításának szükségességét hangsúlyozta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nógrád megyei kormányhivatalban tett látogatásán. Navracsics Tibor - aki Salgótarjánban megtekintette a kormányablakot és részt vett a dolgozók munkaértekezletén is – hozzátette: a közigazgatásban járatos szakemberek között is konszenzus él azzal kapcsolatban, hogy átalakítási folyamatra szükség van. >>>
2011-02-07
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Baranya megyei kormányablaknál tett látogatása során elmondta: a kormánytisztviselői törvény nagy hangsúlyt fektet a minőségi követelményre az életpálya-modellben. Navracsics Tibor hozzátette: terveik szerint visszaállítják a közigazgatási alapvizsgát. >>>
2011-03-16
A fentiek mellett pont ma lesz a zárószavazása a köztisztviselői törvényt módosító KIM-javaslatnak, amely visszaállítja a közigazgatási alapvizsgát, valamint elfogadják az energetikai tárgyú törvénymódosításokat, a kkv-törvény módosítását és az államháztartási törvény módosításával létrehozzák a költségvetés úgynevezett "stabilitási alapját". >>>
2011-04-06
Az Alkotmánybíróság – 2011. április 6-ai hatálybalépéssel – 111/B/2011. AB határozatában megsemmisítette a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 2011. január 1-jétől hatályba lépett 17. § (1) bekezdésének rendelkezését, amely lehetővé tette a munkáltató számára a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyának indoklás nélküli megszüntetését. >>>
2011-04-28
Az Országgyűlés 2011. március 16-ai ülésnapján fogadta el a 2011. évi XXX. törvényt, amelynek benyújtott előterjesztése eredetileg csak a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt módosította volna, ám a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága által a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány elfogadása nyomán a teljes közszférára vonatkoznak azok a jogszabályváltozások, amelyek alapján a negyven év jogosultsági idővel rendelkező nők jogviszonya e jogcímen felmentéssel szűnhet meg. >>>
2011-05-12
Többek között méltatlanság, nem megfelelő munkavégzés, bizalomvesztés esetén kellene felmenteni a parlament által jelenleg is tárgyalt - és minden bizonnyal hamarosan elfogadásra kerülő - törvényjavaslat szerint a kormánytisztviselőket. >>>
2011-05-24
Elfogadta az Országgyűlés a köztisztviselői és a kormánytisztviselői jogviszony szabályozásának módosítását, vagyis ismét indokolni kell a tisztviselők felmondását. Az újabb változtatásra a köz- és a kormánytisztviselői törvény egyes passzusainak megsemmisítése okán volt szükség, az Alkotmánybíróság ugyanis alkotmányellenesnek találta az érintett közszolgák indoklás nélküli felmentését lehetővé tevő szabályokat. >>>
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



