CÍMKEFELHÕ - Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
2010-08-31
A fejlesztési tárca már az év végére szeretné egyszerűsíteni az uniós pályázatok lebonyolításának rendszerét. >>>
2010-09-16
Összesen hét nyilvános konzultáció lesz az új gazdaságfejlesztési programról, az indulást 2011 januárra tervezik. >>>
2010-10-03
Erősebb államról és "megfontolt piacvédő intézkedések" szükségességéről beszélt a nemzeti fejlesztési miniszter október 2-án Szegeden, a 48. Közgazdász Vándorgyűlésen. A tárcavezető ugyanakkor leszögezte: nem gondolkodnak "államvezérelt gazdaságban". >>>
2010-10-19
Csak egy megerősített állam tud gyorsan és hatékonyan reagálni, közbeavatkozni és érdemi segítséget nyújtani, ha arra szükség van – hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a veszprémi Pannon Egyetemen a hallgatók és az oktatók előtt tartott beszédében. Csak így biztosítható ugyanis, hogy a közérdek megelőzze a magánérdeket. Fellegi Tamás részletesen beszélt a II. Akcióterv fejlesztési minisztériumot érintő vállalásairól. >>>
2010-11-05
A kormány fejlesztéspolitikai célja Magyarország versenyképességének javítása, és a foglalkoztatás bővítése - mondta Nyikos Györgyi, a fejlesztési tárca helyettes államtitkára 2010. november 4-én, Miskolcon. >>>
2010-11-12
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter kezdeményezte a már megindított beszerzési eljárások azonnali, részleges felfüggesztését. A személygépjárművekre vonatkozó beszerzési igényeiket a vasútnak és a postának "összhangba kell hozniuk a kormány takarékossági intézkedéseivel". >>>
2010-11-16
Az adatvagyon kezelését illetően az előző kormányok szemlélete hibás volt, ezért e területen átfogó és teljes megújulásra van szükség – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kormányszóvivői tájékoztatón. >>>
2010-11-19
Az átlagfogyasztónak, évi 1.200 köbméter fogyasztásig, nem emelik a földgáz árát 2011. január elsején, a 3.500 köbméter feletti lakossági fogyasztóknak pedig 9,3 százalék lesz az emelés mértéke – jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. >>>
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



